Pipacs
korábbi cikkeinklegújabb cikkeinka pipacs.hu készítőitudományos-fantasztikus sorozatunkhétvégi programajánló






Szemtanúk emlékei - 30. rész
tudományos fantasztikum

írja: Böröcz László

A halfej leves után elfogyasztott kumisz, melyet a szomszédos Mongóliából csempésznek át a szarvasvadászok évszázadok óta, megtette hatását, a tábortűz mellett a hangulat lassan de biztosan emelkedett. Szerencsére voltak, akik most sem feledkeztek meg az ezen a vidéken oly fontos éberségről. A mind sűrűbb sötétben az altáj barmok ősi ösztöneiknek engedelmeskedve, szarvukkal kifelé fordulva védőgyűrűt vontak a mulatozó csapat köré: - Farkas és medve hiába feni fogát gyenge mongoloid húsra, ma este ebből nem esznek!
A pisztrángötös egy kicsit lejjebb, a csermely folyásirányában parthoz úszott, és átvették Magzatszellemtől a tiszteletdíjukat. A kölcsönös udvariasságon, a gyors köszönetmondáson túl egyébre idejük nem maradt, várta őket a tartálykocsi. Két nappal később Moszkvában kellett föllépniük a Durov cirkuszban.

- Bárcsak Tatjana itt lehetne, látná milyen nagy ember lett belőlem. Büszke lenne rám. Ó, édes kislány! - érzékenyült el Szasa, ahogy a tűzbe bámult. - Vajon mit csinál most? Egyáltalán, hány óra van most Vlagyivosztokban? Úgy hajnali három. Apja most indul dolgozni, pék. Tatjana hason fekszik, bal lába egy kicsit fölhúzva, jobb kezével a kétéltű babát öleli, amit tőlem kapott. Most megfordul, lerúgja magáról a paplant, valamit nyöszörög. Szasa, Szasa, igen, az én nevemet mondja. Anyja fölkel, odalép, és betakarja a lányt. Aztán visszafekszik, de előtte még ellenőrzi a csörgőórát, hogy fél ötkor tényleg csörögjön. Negyed hatkor legkésőbb el kell indulnia otthonról, darukezelő.

- Nem fázik Szasa elvtárs? - rezzentette föl egy hang az álmodozásból. Egy altáj horgász volt, az ki a finom halfej levest főzte.
- Nem, barátom, cseppet sem. A tűz jó meleget ad, a kumisz pedig fűt belülről - válaszolta és jó nagyot szürcsölt faragott bakelit csészéjéből.
Valaki bekapcsolta a táskarádiót, többen táncolni kezdtek. Szasa kicsit irigykedve figyelte őket, a tánctanulás eddig kimaradt az életéből. Szerzetesszellem persze tudta mi jár a fiú fejében.
- Gyere, megmutatom az alaplépéseket - súgta oda.
- Mielőtt a szumókolostorban kezdtem szolgálni, öt évig Nagoyában voltam tánc-, és illemtanár - azzal a húzódozó fiút kézenfogta, és egy közeli tisztáson be is bizonyította szakértelmét. Egy két há, egy két há, ugye nem is olyan ördöngős dolog ez? Szerzetes elégedett volt Szasaval. Nagoyában annak idején a japán hadsereg rehabilitációs intézetében végtaghiányos rokkantaknak tartott táncórákat.

Fél óra múlva visszamentek a többiekhez, Szasa visszaült a tűz mellé. Megnyugodott. Most már nem azért nem táncolt, mert nem tudott, hanem mert nem akart.

Az Altáj Népi Együttes tagjai, akik szintén ott maradtak az esti tábortűznél, érdeklődve figyelték a magában üldögélő fiút. A lányoknak különösen tetszett, először csak összenevetgéltek a háta mögött, aztán lassan, centiről-centire megközelítették. Szasa csak azt vette észre, hogy egyik pillanatról a másikra ott ül három altáj szépség között, és hogy Tatjana emlékképét attól fogva hiába próbálja fölidézni, nem megy. Nem csoda, hiszen megkezdődött az altáj cirógatás, a csókok lehelése, az odabújás, egyszóval a Népi Együttes legsikeresebb műsorszáma, az a műsorszám, amit csak zárt körben, a kimagasló rangú vendégeknek mutatnak be. A fiú zavart magatartásából a lányok kisvártatva azt a következtetést vonták le, helyesen, hogy itt bizony egy még ártatlan állami vezetőről van szó. Egyikőjük fölállt, odaszaladt az együttesvezető idősebb művészhez, majd rövid tanácskozás után visszatért és azt mondta ünnepélyesen:
- Leánytársaim, az engedélyt megkaptuk, az előkelő idegent szűzi mivoltára tekintettel beavathatjuk ősi misztériumunk legféltettebb titkába. Természetesen, csak ha ő is készen áll a gyönyörteli szertartásra.
- Mi az hogy! - vágott közbe Szasa, kinek érdeklődése addigra annyira fölébredt az altáj népszokások iránt, hogyha most maga Mengyelejev hívja a Lomonoszov Egyetemre, ő bizony akkor is maradt volna.

Érdekes dolog ez a kalandvágy. Szasanak valójában fogalma sem lehetett arról, mi vár azon az éjjelen még rá. Igaz, nekem sem.

(folytatása következik)

a fejezetet illusztráló diafilm
a sorozat arcképcsarnoka

        

üres
© pipacs.hu
webmester