Pipacs
korábbi cikkeinklegújabb cikkeinka pipacs.hu készítőitudományos-fantasztikus sorozatunk


Az utolsó tíz év?


A Wildlife Conservation Society kutatása szerint nagy veszélyben vannak a vadon élő orángutánok. Amennyiben nem szűnik meg élőhelyeik pusztítása, úgy tíz éven belül búcsút inthetünk ázsiai emberszabású rokonainknak.

Indonéziában, Szumátra északi részén fekszik a Leuser Ecosystem. Itt található ma a dél-kelet ázsiai faj legnagyobb populációja, még azzal együtt is, hogy mára az 1993-ban még 12 ezer egyedből úgy hatezer maradt csak meg. "A Leuser orángutánok számának rohamos csökkenése figyelmeztető jel, és sajnos kijelenthetjük, hogy ilyen ütemű pusztulás mellett Földünk legnagyobb természetes orángután populációja tíz éven belül megszűnik létezni" - szembesít a tényekkel Carel van Schaik, a Wildlife Conservation Society és a Duke University kutatója.

A vadon élő orángutánokat húsz éve megfigyelő szakértő szerint a folyamat fő oka egyértelműen a helyiek nyelvén "erdei ember"-nek nevezett faj élőhelyein folytatott fakitermelés. "A Szumátrának ezen a részén megmaradt, vízi vagy szárazföldi úton elérhető erdőket megállíthatatlanul irtják, nincsenek tekintettel a vidék védett státuszára" - folytatja van Schaik. A Leuser Ecosystem területén fekszik a sziget legnagyobb védett területe, a hasonló nevet viselő nemzeti park. Az illegális fakitermelőket azonban ez cseppet sem zavarja, tevékenységüket zavartalanul folytatják, hiszen a katonák és a rendőrség támogatását is élvezik.

A felmérések tanúsága szerint azokon a területeken, ahol szelektív fakitermelés folyik, hatvan százalékkal csökkent az orángutánok egyedsűrűsége. Ennek oka elsősorban az állatok táplálkozásában kulcsfontosságú gyümölcsfák eltűnése, emellett jelentős hatása van a közlekedésük fő színteréül szolgáló lombkoronaszint megritkulásának. Ahol a szelektív fakitermelést még illegális erdőirtás követi, ott kilencven százalékos is lehet az orángutánok egyedsűrűségének csökkenése. Amennyiben a későbbiekben mezőgazdasági művelés alá vonják a letarolt területet, az esély sem marad meg arra, hogy az erdő megújuljon.

"A törvények 30-40 éves pihentetést írnak elő a szelektív vágás után, ezt azonban sajnos szinte soha nem tartják be" - folytatja van Schaik a helyzet bemutatását. "Ehelyett a fák kitermelése tovább folytatódik, immár illegális módon, egészen addig, míg az összes értékesíthető fát ki nem vágják."

A helyzet az orángutánok másik élőhelyén, Borneón sem rózsásabb. Ott az 1997-98-as erdőtüzekben elpusztult az egyedek egyharmada. A természeti csapások mellett azon a szigeten is a fakitermelés jelenti a legkomolyabb veszélyt.

A reménytelennek látszó helyzet megmentésére a Wildlife Conservation Society Indonézia politikai stabilizációjáig is haladékot kér az öreg erdők kivágására. A környezetvédő csoportok megvonták támogatásukat az indonéz kormány kezdeményezéseitől, a helyi közösségekkel együttműködve ezzel próbálják meg kikényszeríteni a felelősségteljes védelmet, és az illegális tevékenység beszüntetését.

"Az orángutánok egyedszámának hosszútávon megfigyelt csökkenése elkeserítő, és gyors beavatkozásra szólít fel" - mondja Josh Ginsberg, a Wildlife Conservation Society Asia Program-jának vezetője. "Ebben a vészhelyzetben az Egyesült Államok kormánya másfélmillió dollárral segíti az orángutánok megmentését, a következő évtől pedig a Great Apes Conservation Act of 2000 keretein belül létrehozott alapítvány anyagi támogatásával folytatjuk a munkát. A természetes források menedzsmentjében szükséges változás és a megmaradt élőhelyek védelme egyaránt létfontosságú ahhoz, hogy biztosítani tudjuk az orángutánok jövőjét."

A Leuser orángutánjai mások, mint borneói rokonaik. Szumátrán ezek az emberszabásúak nagyobb egyedsűrűségben élnek, és az amúgy idejük nagy részét magányosan töltő állatok nagyobb hajlandóságot mutatnak a társas viselkedésre. A faj védelme szempontjából is jelentős, hogy van Schaik a fák odvaiban talált méz, és egy szőrös termésű gyümölcs magjainak kinyerésére legalább kétféle eszköz rutinszerű használatát írta le. Ezen eszközhasználati módok földrajzi elterjedése alapján a kutató arra a megállapításra jutott, hogy azok az orángutánoknál nemzedékről nemzedékre öröklődnek, ahogy azt korábban a csimpánz bizonyos populációiban is megfigyelték már. A faj megőrzésére irányuló törekvések emiatt nem is elégedhetnek meg egy-egy populáció fenntartásával.


Oryx

2001. február 28.

		 

Összeállította: Szöllősi Melinda



üres
© pipacs.hu
webmester