Pipacs
korábbi cikkeinklegújabb cikkeinka pipacs.hu készítőitudományos-fantasztikus sorozatunk


Mint a pávián


A páviánok jobban hasonlítanak hozzánk, mint gondolnánk. A stressz például hosszú távon őket is megbetegíti, közülük legkevésbé viszont a stabil szociális kapcsolatokat kiépítő egyedeket.

A páviánokat éhínség, járvány, ragadozó nem igazán fenyegeti, emiatt jó modellt szolgáltatnak az ember szocializációs betegségeinek vizsgálatához. A páviántársadalmak a nyugati civilizációkhoz sok mindenben hasonlítanak. A Szerengeti Nemzeti Parkban napi háromórányi munkával fedezik táplálékigényüket, és hasonlóan hozzánk, meglehetősen kiváltságos helyzetben vannak, ez pedig a szociális és pszichés stressznek valóságos táptalajt jelent. A mentális stressznek testi tünetei vannak, márpedig ezek, hosszú távon fennmaradva, a páviánokat is megbetegítik, nem csak bennünket.

A Stanford University kutatója, Robert Sapolsky a természetben figyelte meg a páviánokat, megállapította a rangsorban elfoglalt helyüket, megismerte személyiségüket, felderítette szociális kapcsolataikat. A hímektől levett vérből aztán a stresszhormonok, az immunrendszeri ellenanyagok, a koleszterin, és további anyagok szintjét megmérve a feldolgozás után érdekes megállapításokra jutott.

Csakúgy, mint az emberi faj esetében, a páviánok életének bizonyos pillanataiban is igaz, hogy a stresszhormonokra igenis szükség van: a párzótársért való küzdelem, a hímek versengése, a koalíciók kialakítása mind ilyen élethelyzetek. Hosszú távon azonban a hormonok magas szintje legyengíti az immunrendszert, magas vérnyomást okoz, a jó és a rossz koleszterin arányát kedvezőtlen irányba tolja el, mindezek pedig bizony korai halálhoz vezethetnek.

Sapolsky szerint a barátságok ápolása kulcsfontosságú a páviánok stresszkezelő képességében. Azt tapasztalta ugyanis, hogy az általa megvizsgált hímek közül azoknál volt a legalacsonyabb a stresszhormonok szintje, amelyek a legtöbb időt töltötték a nem tüzelő nőstények körében, és a legtöbbet játszottak a kölykökkel. A kutató azt is megállapította, hogy azoknak a páviánoknak, akik nem tudták a különféle szituációkról eldönteni, hogy azok valódi veszélyt jelentenek-e rájuk nézve, a vérében kétszer annyi stresszhormon volt, mint fajtársaikéban. Magasabb hormonszintet mutattak ki továbbá azon egyedekben is, akik egy valós vészhelyzetben nem képesek uralni a helyzetet, és azokéban is, akik nem tudják megítélni, hogy győztesként vagy vesztesként kerülnek-e ki a küzdelmekből. A hierarchiában előkelő helyet elfoglaló hímekben nem meglepő módon alacsonyabb a stresszhormonok szintje, mint az alárendelt egyedekben. Amikor viszont új egyed kerül a csoportba, a dominanciaviszonyok eldöntéséért vívott harcban megugrik a hormonok szintje.

Sapolsky kutatásai nyomán azt állítja, hogy az ember bizonyos élettani funkciói érzékenyebbek a stresszre, mint mások. Legjobban a gyomor-bélrendszerre, az alvásra, a szexuális késztetésre, valamint a vérnyomásra hat a stressz. Egy veszélyesnek ítélt eseményben például két másodperc elég ahhoz, hogy felszökjön a vérnyomásunk, különösen igaz ez embertársainknak arra a típusára, akik mindent stresszként élnek meg. A stressz kevésbé hat a cukorbetegségre, az immunműködésre, és az agy öregedésére. Az immunrendszert olyan mértékben gyengíti csak le a stressz, hogy ezután nő a náthára való fogékonyságot; a köztudatban élő összefüggés a rák és a stressz között Sapolsky szerint nem állja meg a helyét. Rossz hír viszont, hogy stressz hatására az agynak azon idegsejtjei sérülnek először, amelyek a stresszválasznak normális esetben véget vetnének. A hippokampusz az agynak az a régiója, amely az adrenalint termelő mirigyeinknek megmondja, mikor állhat le a vészreakció. Ahogy a stresszhormonok szintje nő a korral, a hippokampusz sejtjei, hogy a növekedéstől megvédjék magukat, egyre kevesebb receptort hordoznak felszínükön. Emiatt a stresszre adott választ egyre nehezebb lesz kikapcsolni. Márpedig a hippokampusz folyamatos ingerlése elpusztíthatja az idegsejteket. A súlyos depresszióban szenvedő emberek felében, akikben kimutathatóan magas a stresszhormonok szintje, bizonyítható a hippokampusz méretének csökkenése.


Stanford University

2001. február 23.

		 

Összeállította: Szöllősi Melinda



üres
© pipacs.hu
webmester