Pipacs
korábbi cikkeinklegújabb cikkeinka pipacs.hu készítőitudományos-fantasztikus sorozatunk


Siketek analfabétizmusa


Arizonában új jelbeszédet dolgoztak ki siketek és halláskárosultak számára. A jelbeszédet kifejlesztő csoport pedagógusokból és kutatókból áll, tevékenységük célja, hogy növeljék a siketek olvasottságát.

Az Egyesült Államok lakosságának egy százaléka siket vagy halláskárosult személy, akiknek körében sokkal magasabb az analfabétizmus aránya, mint az egészséges amerikai populációban. Az amerikai halláskárosultak többsége 18 éves korában a felmérések szerint mindössze egy 8 éves gyerek szintjének megfelelő olvasottsággal rendelkezik.

A kutatók úgy vélik, hogy ennek oka az eddig használt amerikai jelbeszéd, az ASL (American Sign Language) lehet. A születésüktől fogva gyengén, vagy egyáltalán nem halló gyerekek azért vannak hátrányos helyzetben az olvasásórákon, mivel az olvasás tanítása az iskolákban úgy történik, hogy az adott szavak betűit rendelik hozzá a szó hangzó alakjához. Ezzel szemben a természetes jelbeszédek, mint amilyen az ASL is, a halláskárosultak közösségében éveken át fejlődnek ki, az írott nyelvtől lényegesen különböző nyelvtannal rendelkeznek, továbbá a szavak nem bonthatók le bennük építőelemeikre, betűkre és hangokra.

Az Arizona állambeli Tucson egyik siket gyerekkel foglalkozó iskolájában tanító pedagógusok igyekeznek megteremteni a kapcsolatot az amerikai jelbeszéd és az írott angol nyelv között. Ehhez a jelbeszédet 32 alapegységre, az úgynevezett ASL-grafémákra osztották, amelyeknek írott változatát is megtanították a gyereknek. A rendszer működött.

Az Egyesült Államokban már korábban is tettek kísérletet arra, hogy hatékonyabbá tegyék a siketek olvasás-tanítását: kézzel kódolt angol (Manually Coded English, MCE) néven mesterséges jelnyelvet hoztak létre. Ezt azonban nagyon nehezen sajátították el a gyerekek, mivel az MCE egyedül a kezet használja a kommunikációra, ráadásul használata során rendszeresen meg kellett szegniük a természetes jelbeszéd nyelvtani szabályait is.


American Association for the Advencement of Science

2001. február 22.

         

üres
© pipacs.hu
webmester