Pipacs
korábbi cikkeinklegújabb cikkeinka pipacs.hu készítőitudományos-fantasztikus sorozatunk



Tömeges pusztulások vizsgálata


A már kihalt őslényekről, emberelődökről szóló írások gyakran foglalkoznak azzal, hogy a ma élő ember társadalmi és szexuális szokásainak gyökereire rámutassanak. Amerikai kutatók nemrég nyilvánosságra hozott elmélete a mai és a történelem előtti élőlények tömegsírjainak vizsgálatán alapul, és az állatok életviteléről is tájékoztat.

Joel Berger és munkatársai az Egyesült Államokban és Mongóliában figyeltek meg patás állatokat: szarvasokat, szarvasmarhákat, lovakat. A ma élő patások viselkedése elég változatosnak tűnik, bizonyos fajok egynemű csoportokban élnek, míg mások nem. Ezek a viselkedésbeli különbségek akkor figyelhetőek meg igazán, amikor egy teljes állatcsapat egyszerre pusztul el, például elsüllyed a mocsárban, vagy beszakad alattuk a jég, esetleg közösen lesznek áldozatai egy vulkánkitörést követő lávafolyamnak. Berger kutatócsoportja úgy véli, hogy amikor a kipusztult állatok halálát ugyanaz okozta, akkor a tetemek vizsgálata segíthet megismerni a hajdan volt csorda viselkedését.

Tihanyi Bence rajza

"Megvizsgáltunk csapatostul elpusztult ma élő állatokat, és azt a kérdést tettük fel magunknak: vajon ha őslénykutatók lennénk, mire következtethetnénk ezekből a csontokból? Milyen felvilágosítást nyújthatnának nekünk a leletek a fajok ökológiai szerepére vonatkozóan?" – magyarázta Richard Reading, a denveri állattani gyűjtemény vezetője. A patások egyes fajainál, például a bivalyoknál és a jávorszarvasoknál megfigyelhető, hogy a hímek külseje lényegesen különbözik a nőstényekétől, termetük nagyobb, és szarvakkal rendelkeznek. Ezt a jelenséget hívják szexuális dimorfizmusnak. Ezek a patások hajlamosak arra, hogy egynemű csoportokban éljenek, a hímek és a nőstények csupán a párzás idejére találkoznak, ezért tömeges pusztulások általában azonos nemű állatokat sújtanak.

A kutatók a patás csordák katasztrófáinak 39 esetét vizsgálták meg. A halálokok között szerepelt vízbefulladás, vadászok tevékenysége, mint az írországi jávorszarvas, vagy a mamut kihalása esetén. Az egy-egy katasztrófában elpusztult állatok száma hatezres nagyságrendű, vagy annál nagyobb volt. A nemi különbségekkel rendelkező fajoknál a tömeges pusztulások általában az egyik nemet érintették. Ezután a kutatók azt a következtetést vonták le, hogy összefüggés van a nemi dimorfizmus és a között, hogy az állatok egynemű csoportokban élnek.

"A tömeges pusztulások alapján levont következtetések tökéletesen egybevágnak az állatpopulációkról szerzett egyéb ismeretekkel, és ez nagyon lényeges" – állította Peter Andrews, a londoni Természettudományi Múzeum paleontológusa. De Andrews arra is felhívta a figyelmet, hogy vannak kivételek. "Például a Serengeti Nemzeti Park területét átszelő folyókon való átkelés során nem a nemi hovatartozás számít, általában a legfiatalabb, és a leggyengébb állatok pusztulnak el."

Azoknál a patás fajoknál, ahol a két nem szinte egyformán néz ki, mint például a zebráknál, sokkal nehezebb a maradványokból következtetni az állatok szokásaira. Egyrészt nehezebb a csontokból megállapítani az állat nemét, másrészt ezeknek az állatoknak az ökológiája is változatosabb, mint az egynemű csoportokat alkotó patásoké - egyes fajok egyenlő ivararányú, vegyes csoportokat alkotnak, másoknál háremek figyelhetők meg, néhány nősténnyel, illetve hímmel az élen. A hímek és nőstények maradványai közel egyenlő arányban voltak jelen e fajok tömegsírjaiban.

Berger kutatócsoportjának vizsgálati módszere alkalmazható a dinoszauruszok életvitelének megismerésére, de az, hogy ezeknek az állatoknak hiányoznak a ma élő közvetlen leszármazottaik, megnehezíti a munkát. Mivel azonban a dinoszauruszokkal is sűrűn előfordult, hogy egyszerre tömegesen pusztultak el egyedeik, a tömegsírok vizsgálatának lehetősége ez esetben is fennáll.


Proceedings of the Royal Society

2001. január 25.

         

üres
© pipacs.hu
webmester