Pipacs
korábbi cikkeinklegújabb cikkeinka pipacs.hu készítőitudományos-fantasztikus sorozatunk
Apasági viszonyok


A hűség az álltavilágban is bonyolult kategória. Bart Kempenaers megfigyelései szerint az általa tanulmányozott fecskefaj hímjei párjuktól távol agglegénynek mutatkoznak, ha az újabb család alapítására már nem érzik alkalmasnak magukat, de az utódnemzésre még igen.

Korábban azt gondolta a német kutató, hogy azok a hímek, amelyeket rendszeresen egyedül láttak, még fiatalok, alárendelt szerepet játszanak, vagy rosszabb kvalitásúak, ezért nem tudnak megküzdeni a vetélytársakkal, nem tudnak fészket rakni vagy párt szerezni maguknak. Kempenaers kutatócsoportja azonban most bebizonyította, hogy ezeknek a madaraknak egy része igenis saját családot tart el valahol, egyszerűen csak nem képesek arra, mint néhány különösen rátermett társuk, hogy egyidejűleg két fészekalj felnevelésében működjenek közre. Ehelyett a kiruccanásaik során elcsavarják egy-egy tojó fejét, hogy annak saját fiókáival együtt nevelkedhessenek "törvénytelen" utódaik.

A hosszú életű madarak többsége monogám, azaz a kialakult párok életük végéig együtt maradnak. Ezekben a párokban a tojók a hím segítségével képesek felnevelni fiókáikat. Tim Birkhead, a madarak párosodási szokásainak egy másik neves szakértője elmondta, hogy korábbi kutatásokból már tudják: annak ellenére, hogy a madarak több mint 90%-a szociálisan monogám, genetikai értelemben csupán 20-25%-uk hűséges valóban a párjához.

Kempenaers és munkatársai Észak-Amerikában tanulmányozták egy ottani monogám fecskefaj párosodási szokásait, és az apasági viszonyokat. Azt tapasztalták, hogy a genetikai apaság sokkal több esetben nem egyezik a szociálissal, mint ahogyan arra a megfigyelt páron kívüli, máshol fészekaljat nevelő hímekkel végzett párosodásokból számítottak. A páron kívüli (azaz nem a szociális apától származó) fiókák negyede fészket nem birtokló hímektől származott. A számítások szerint ezek a hímek sikeresebben szaporodnak, mint hűséges társaik, de a több fészekaljat nevelő hímeket azért nem érik utol.

Birkhead meglepőnek tartja, hogy míg az elképzelések szerint a tojóknak azért éri meg páron kívül párosodni, mert így a fiókán keresztül genetikai előnyhöz juthatnak, ez a megfigyelés éppen arról árulkodik, hogy a tojóknak úgynevezett szub-optimális hímektől születnek fiókáik. Kempenaers annak megértésén dolgozik, hogy ebből a promiszkuitásból, vagyis a sok hímmel való párosodásból milyen előnyök származhatnak a tojó számára. A kutatók tapasztalatai szerint nagyobb valószínűséggel keltek ki a tojások olyan fészkekben, ahol voltak törvénytelen utódok is és a nem a szociális apától származó spermát megtalálták a tojások héjain. A jelek szerint a promiszkuitás egy lehetőség a tojók számára, hogy a sperma-tojás érintkezése révén kiválasszák a legrátermettebb utódot.


Behavioral Ecology and Sociology
		 

Összeállította: Szöllősi Melinda



üres
© pipacs.hu
webmester