Pipacs
korábbi cikkeinklegújabb cikkeinka pipacs.hu készítőitudományos-fantasztikus sorozatunk


a témához kapcsolódó oldalak
a Columbia Egyetem Bioszféra 2 projektjének hivatalos honlapja
http://www.bio2.edu
az 1977-es mélytengeri expedícióról szóló összeállítás képekkel
http://www.wshs.fcps.k12.va.us/
academic/science/bjewell/ocean/
storm/final/history.html
Bioszférikusok
Interjú Jack Corliss-szal


Tengerfenéki kőzeteket vizsgáló geológusként indult. 1977-ben az Alvin tengeralattjáró Galapagosz-szigetek környéki expedíciója során, a korallszirtek alatt 2500 méter mélyen hőforrásokra bukkant, és környékükön felfedezte az első, napfénytől teljesen elzártan működő mélytengeri élővilágot a Földön. Kutatásai ezután a földi élet keletkezésének megértésére irányultak, amelyhez a pénzt a NASA Földön kívüli élet lehetőségeit vizsgáló programja adta. Ugyanebből az anyagi forrásból merített a Jack Corliss tudományos irányításával Arizonában létrehozott Bioszféra 2 projekt. Két évig élt együtt egy alig két hektáros területen felépített, külvilágtól elzárt ökoszisztémában egy embercsoport úgy, hogy környezetükkel semmilyen anyag-, energia- és információforgalmat nem bonyolítottak le. Corliss professzor jelenleg Budapesten dolgozik, a természet összetett rendszereinek működése során megfigyelt jelenségeknek a társadalmi rendszerekre alkalmazott számítógépes modellezésén.

Pipacs: A mélytengeri hőforrások élővilágának felfedezése az évszázad legnagyobb oceanográfiai eredményének számít. Milyen érzés volt rátalálni?

Jack Corliss: Csodálatos, inspiráló érzés volt az óceáni aljzat vulkáni működésének nyomait kutatva különös formájú halak, rákok és egyéb tengeri állatok életközösségeit megpillantani, több ezer méter mélyen a víz alatt. Ezek a szervezetek egész életüket a nap fényétől elzártan élik, az életműködéseikhez szükséges energiát a hőforrások kemoszintetizáló baktériumai biztosítják számukra. Furcsa, elzárt világuk vizsgálata arra ösztönzött, hogy megpróbáljam megérteni, hogyan jöhettek létre az élettelen rendszerekből az élők. A hőforrások vizének körforgása az energiaáramlást egyértelműen szabályozta, így ezeknek az élőlényeknek a csapata egységes mintázatot alkotva működött, új struktúrákat létrehozva az életközösség egy magasabb szintjén. De ugyanez a mintázat figyelhető meg szárazföldön is, a növények és a talajlakó baktériumok napsugárzásra adott válaszaiban, a légkört kialakító gázok fluktuálásában, és ez a hullámszerű mintázat jellemzi a sejtautomaták működését is: kollektív, koherens viselkedés. Ezért viszonylag egyszerű a komplex rendszerek számítógépes megalkotása, csak meg kell neveznünk az egységeit, és meghatározni a környezetükkel való kommunikáció természetét. Engem egy ideje leginkább a társadalmi rendszerek működésének számítógépes modellezése érdekel. Az összetett, alkalmazkodó rendszerek modelljében meghatározható és bevihető az emberi tényező, mint egység, így értelmes és kezelhető modelljét kaphatjuk a társadalmi rendszereknek. Ezek a modellek a komplex társadalmi rendszerek tipikusan intuíció nélküli viselkedésének megértését szolgálják azzal, hogy intuitívvá alakítják azokat a megfigyelő számára. Olyan egységeket gyűjtünk össze, amelyek együttműködnek, kommunikálnak, emlékeznek a történelmükre, és lehetőségük van a választásra. A modellek matematikai meghatározását nyújtják a bennünket körülvevő rendszereknek, beleértve saját magunkat is. Az egész arra irányul, hogy más alternatíváit is megmutassa az emberiség saját természetéről alkotott nézeteinek. Hiszen kollektív viselkedésünk során messze nem aknázzuk ki azokat a potenciális lehetőségeket, amelyekre gondolkozásunk teret adna.

Pipacs: A Bioszféra 2 project kutatási igazgatójaként egy megvalósított utópia résztvevője lehetett. Mesterségesen létrehozott, zárt környezetben figyelték meg különböző ökológiai rendszerek (esőerdő, óceán, szavanna, mezőgazdasági területek) működését. Üvegből és acélból készített, kupola alakú szuperszerkezet borította szivárgásmentesen a területet, ahol különleges lakóépületekben nyolc személy, az ún. bioszférikusok éltek két évig. A levegő-, a víz- és a tápanyag-körforgalom teljesen zárt rendszerben történt, így minden újrahasznosult. Vajon a NASA az idegen bolygókon létrehozandó emberi kolóniák megtervezésének érdekében támogatta a kutatást?

J. C.: Feltétlenül. Bár a kísérlet során megfigyelt jelenségek sokkal inkább a földi élet jövőbeli lehetőségeiről adtak felvilágosítást egy zárt, önszabályozó, és önfenntartó ökológiai rendszer működésének vizsgálatán keresztül. A NASA csak később kapcsolódott be. Az első Bioszféra project magánpénzből, a Santa Fe-ben élő Synergia csoport kezdeményezésére jött létre. Vezetőjük, John Allen családjának tulajdonában voltak a nyugat-texasi olajmezők, ebből a jövedelemből indították el az építkezéseket. Sok támadás érte a társaságot, szélsőséges szektaként tekintettek rájuk. Én nem tartom szektának őket, nem voltak ostobák egyáltalán. Voltak céljaik. Sokat tanultam tőlük. Annyiban persze hasonlítottak egy szektára, hogy egy nagyhatalmú vezető elképzeléseit követték a csoport tagjai, és nagyon erős csoportdinamika jellemezte őket. Azt az alapelvet követték, hogy: "ha valakivé válni akarsz, úgy kell viselkedned, mintha már az lennél". És ez működött. Nagyon érdekes volt számomra köztük lenni. Allan azért vitt el magukhoz, mert úgy érezte, én vagyok az a tudós, akiben megbízhat, vagy akit manipulálhat. Ki tudja? Mindenesetre a tudomány területéről mindenki támadta a csoportot, engem viszont érdekelt a dolog. Ami a legjobban lenyűgözött bennük, az a nagyon erős stílusérzékük volt. A Bioszféra épületei a "szinergetikus" építészeti stílust követték, a legváltozatosabb kultúrák elemeiből vett formákat - például a Maya piramisokat, vagy a közel-keleti széltornyokat - hoztak össze harmonikusan természeti formákkal az épületekben. Számomra nagyon felüdítő volt a tudomány szigorú, merev, intézményesült rendszeréhez képest, hogy Synergia csoport tagjai mennyire szabadon engedik a képzeletüket, és meg is valósítják az elgondolásaikat. Nagyon kreatívak voltak.

Pipacs: Miért támadták a csoportot?

J. C.: A hivatalos közegeket irritálta ez a fajta másság, veszélyesnek tartották őket. Akkoriban a New York Times riportere egyszer azt kérdezte tőlem: igaz-e, hogy ezek az emberek minden étkezéskor kötelezően együtt vannak, de nem szólhatnak egymáshoz egy szót sem. Nagyon fura volt. Ilyen és ehhez hasonló baromságokat feltételeztek róluk. Elszomorító volt az a hipokrata hozzáállás, amivel viszonyultak hozzájuk. Nekem nem okozott gondot, hogy együtt legyek velük. Megpróbáltam őket meggyőzni arról, hogy milyen érdekes tudományos kísérleteket lehet folytatni a Bioszférán belül. Örömmel vették. Bár az alapelvük, - hogy mindenki azzá válhat, amivé akar, ha következetesen úgy viselkedik, mintha már az lenne - a tudomány területén nem igazán működött. Lehet így valakiből jó színész, üzletember, politikus vagy bármi más lesz, de tudós nem igazán. A tudományban több a realitás, az nem emberi rendszerben működik. A tudós nem mondhatja meg egy fának, hogy mekkorára nőjön. El kell fogadnia a tényeket.

Pipacs: Mostani kutatásai során Ön át is ment a társadalomtudományok területére. Túl determináltnak találta a valóság tényeit?

J. C.: Inkább arról van szó, hogy az összetett, alkalmazkodó számítógépes rendszerek megalkotásával szeretném összehangolni az intuitív és racionális megközelítést. Az önszabályozó rendszer egységeinek, és viselkedésének összeállítása metaforája a valós világ rendszereinek, kezdve a hőforrások baktériumaitól, az ökoszisztémák élőlényein át, a társadalmi rendszerekben élő emberekig. Jelenleg a Közép-Európa Egyetemen tanítok. Tanítványaimmal egy olyan felhasználóbarát interface-t igyekszünk létrehozni a számítógépes modellezés során, amellyel társadalmi rendszerek gazdasági, ökológiai, történelmi és politikai változásai értelmezhetőek.

         

üres
© pipacs.hu
webmester