Erdély Miklós

(Budapest, 1928 - Budapest, 1986)

Magyarországon az 1960-as évek második felétől megújuló avantgarde művészet legfontosabb személyisége, építész, szobrász, filmrendező, költő, akcióművész, az environment és a koncept art jelentős képviselője, festő, elméletíró, pedagógus. A vallásos és spiritiszta, a második világháború alatt megtizedelt keresztény zsidó családból származó, s - a halálát megelőző rövid időszakot leszámítva - a szocialista kultúrpolitika által "tiltott" művészek közé tartozó E. M. művészetével szűkebb és tágabb környezete társadalmi és szellemi problémáira reflektált. Művészetfelfogását a médiumcentrikusság, a tudományok és a művészetek kapcsolatának hangsúlyozása, az újnak mint legfőbb esztétikai kategóriának a primátusa, valamint a régi és újabb keletű hagyományokra való nyitottság és az ezek újraértelmezésére való igény jellemzi.
1946-47-ig a Képzőművészeti Főiskola szobrászati osztályába járt, tanára Kisfaludy Stróbl Zsigmond. A szocialista realista szemléletmód uralkodóvá válása miatt az iskolát elhagyta, és szobrászati tanulmányait Bokros Birman Dezső műtermében folytatta tovább.
1947-1951-ben a Műegyetemen építész diplomát szerzett, 1951-től 1963-ig építészeti vállalatoknál dolgozott. Édesapjával, Erdély István építésszel új építészet-technológiai eljárást dolgozott ki, részt vett műemléki helyreállításokban.
1951-ben megnősült, felesége Szenes Zsuzsa textiltervező. A házasságból két fiúgyermek született, György (1952) és Dániel (1956).
Az 1950-es években az Európai Iskola körébe tartozó, visszavonultan alkotó művészek (Korniss Dezső, Barta Lajos, Bálint Endre), valamint Bernáth Aurél, Csernus Tibot és tanítványai (Lakner László, Szabó Ákos) körében találta meg a számára inspiráló szellemi-művészeti légkört. 1954-ben ismerkedett meg Kondor Bélával, akivel egy életre szóló barátság fűzte össze. Ebben az időben készültek első grafikai, festészeti próbálkozásai is.
1959-ben és 1963-ban is sikerrel felvételizett a budapesti Színház és Filmművészeti Főiskolára, de mindkét alkalommal rövid időn belül eltávolították. Ezután vágóként dolgozott a Magyar Televíziónál.
1962-ben költözött családjával az Erdély-család budai házába, ahol élete végéig lakott. A házban kialakított műterme építészeti elgondolásainak legtisztábban megvalósított példája. Az Erdély-ház, és a kert, művészeti találkozók és akciók tere lett.
Az 1950-es évektől írt verseket, novellákat, publikációkra azonban csak az 1960-as években került sor, elsősorban külföldi magyar nyelvű folyóiratokban (pl. párizsi Magyar Műhely-ben). 1966-ban jelent meg, immár Magyarországon, első filmelméleti tanulmánya, s ezt követően művészetelméleti, kritikai munkáit - irodalmi alkotásaival szemben - közölte néhány magyarországi szakfolyóirat is.
1966-ban dolgozta ki a nagy falfelületek gyors beburkolására alkalmas fotómozaik technikát, amely MURUS elnevezésű kisvállalkozása révén mind a maga, mind számos fiatal művész megélhetését biztosította a '70-es és '80-as években.
Az 1960-as években résztvett a hivatalos művészeti élettől magát távol tartó művészek rendszeres találkozóin Budapest belvárosi kávéházaiban. Itt került kapcsolatba művészek egy fiatalabb generációjával is (Szentjóby Tamás, Altorjay Gábor), s rajtuk keresztül a happening és a fluxus irányzatokkal. Erdély azonban az írásaiban is megnyilvánuló természettudományos, filozófiai, nyelvelméleti érdeklődésének következtében is a konceptuális művészet felé fordult. Konceptuális, "szöveges akciókkal", tézisekkel kísért fotókkal vett részt a 60-as évek végétől különböző kiállításokon, rendezvényeken az avantgarde törekvéseknek teret adó kultúrházakban, félhivatalos kiállítóterekben (IPARTERV, Balatonboglár stb.)
1968-ban kezdett filmeket készíteni a montázselméletében lefektetett alapelvek alapján. Standardizálásukra azonban viszonylag későn (Balázs Béla Stúdió), s nyilvános vetítésükre is csak az 1980-as években kerülhetett sor.
1975-től Kreativitási Gyakorlatok elnevezésű képzőművészeti kört vezetett Maurer Dórával közösen, majd 1977-ben beindította a FAFEJ (Fantáziafejlesztő gyakorlatok), 1978-ban INDIGÓ (Interdiszciplináris Gondolkodás) kurzusát, amelyeket a kortárs művészeti irányzatok alkotási eljárásaiból, valamint a keleti filozófiai hagyományhoz köthető nevelési módszerekből, és még számos más forrásból ötvözött pedagógiai elv kísérleti műhelyeként fogott fel. Az új és szokatlan jelenségekre nyitott, problémamegoldó gondolkodásra késztető foglalkozások és közös kiállítások egy új művészgeneráció egyéniségformáló iskolája voltak (Enyedi Ildikó, Böröcz András, Révész László László, Sugár János, Szirtes János).
Az 1980-as években a változó és megélénkülő művészeti, irodalmi élet következtében Erdély elszigeteltsége is kezdett fokozatosan megszűnni. Számos kiállításon vett részt grafikáival, festményeivel, environment-jeivel, előadásokat, felolvasásokat tartott. 1984-ben kezdődő betegsége azonban a nyilvános fellépések és közéleti szerepek számának növekedésével párhuzamosan súlyosbodott. 1986-ban került sor első önálló kiállításának megrendezésére, amelynek megnyitójára már nem tudott elmenni.

(Budapest, 04.07.1928. - Budapest, 22.05.1986.)

Hungarian artist, teacher, theorist, filmmaker, was an important catalyst on the unofficial Hungarian art scene during the 1960s, 1970s and early 1980s. He came from a Jewish-Christian family, many of whom were killed during World War II. In 1947 he began his training as sculptor at the College of Fine Arts in Budapest which he left, and continued his studies in the studio of Dezső Birman Bokros (1889-1965). From 1947 to 1951 he studied architecture at and graduated from the Technical University in Budapest. During the 50th and early 60th he worked as architect, and besides he began experimenting with painting and graphic art, as well as writing poems and shorts stories. During this period he became acquainted with the former members of the Európai Iskola (European School) (among others Dezső Korniss), with the representants of the so called "surnaturalism" (among others László Lakner) and, most importantly with Béla Kondor (1931-1972) and Sándor Altorjai (1933-1979), with whom he began a lifelong friendship. In 1959 and 1963 he enrolled at the College of Theatre and Film Arts in Budapest, but he was advised to leave before the term to began, both times.
From 1962 Erdély lived with his family at Buda in a house which he later rebuilt, and which was a venue for artistic events and a meeting-place for artists in the 1960s and later. These included for example Tamás Szentjóby (1944) and Gábor Altorjay (1944), the authors of the "first Happening in Hungary". Erdély became interested in many of the developements of the time, such as happenings and the work of the Fluxus group, he himself, however, felt greater affinity with conceptual art and took part in the late 1960s and early 1970s in a number of avant-garde exhibitions and programs with his conceptual âtextual actions' and series of photographs accompanied by texts. He also began to make films, although none of his films was shown officially in Hungary until the 1980s. The theoretical background to his films was his theory of montage, published in 1966, with its emphasis on repetition and change, its principle of âmeaning negation' and its admission of the role played by intuition and inspiration.
During 1975 and 1976 he ran a series of so-called "creative exercises". From these activities grew out in 1978 the INDIGO (INterDIszciplináris GOndolkodás, Hung.: âinterdisciplinary thought') group, which was conceived as an experimental teaching studio, drawing on modern artistic processes, educational methods influenced by Eastern philosophical traditions and many other sources, and it provided and important forum for a new generation of Hungarian artists, such as Ildikó Enyedi (1955), András Böröcz (1956), László László Révész (1957), János Sugár (1958) etc. It was only in the 1980s, however, that Erdély achived public recognition for his work, which encompassed both social and spiritual concerns and emphasized the underlying affinities between art and science. These thoughts were represented on the exhibition 1984 " Orwell und die Gegenwart in Vienna (1984) in his huge installation Hadititok (Military Secret). This work was built from different symbolically interpreted materials (glass, tarpaulin, bitumen) on the surfaces of which the Müllet-Lyer diagram refered to the limited character of the human perception, and on a built-in digital display ran the sentences about the secret and prohibition in the biblical sense what Erdély reinterpreted in the modern society.